Újabb lányok kapták meg a méhnyakrák elleni védőoltást
Újabb szolnoki lányok kapták meg a méhnyakák elleni ingyenes védőoltást. A költségeket a megyeszékhely önkormányzata vállalta át, s minden 13 esztendős lány megkaphatja a rendkívül fontos vakcinát.
Szolnok Megyei Jogú Város Közgyűlése a tavalyi évben hozott döntése értelmében 5 éven keresztül vállalja az adott évben 13. életévüket betöltő, illetve betöltött, szolnoki lakóhellyel rendelkező leánygyermekek HPV elleni védőoltásának biztosítását.
Az első oltási sorozat a 2008/2009. tanév során lezajlott. A 409 érintett gyermek több mint 90%-a részesült az ingyenes védőoltásban. A védőoltás beadásához szükséges a szülők hozzájáruló nyilatkozata. A szülők megalapozott döntése érdekében a városvezetés kezdeményezésére, a város iskoláiban szülői értekezletek során szülész-nőgyógyász, illetve gyermekorvos közreműködésével olyan felvilágosító-kampány kezdődött, ahol a résztvevők – akár négyszemközt is – kérdést tehetnek fel az előadóknak a témával kapcsolatosan. A védőoltásokat a tanév folyamán az iskolaorvosok és a védőnők közreműködésével kapják meg a gyermekek.
Az idei évben az érintettek száma 351 fő. A Szent-Györgyi Albert Általános Iskola tanulói közül 45 fő kaphatná meg a védőoltást és mindössze 2 gyermek szülője nem járult hozzá a védőoltás beadásához. Az oltáson, amely az iskolában zajlik, igény esetén a szülő is részt vehet.
Szolnok város vezetésének szándéka nem csupán a védőoltás biztosítása, hanem ehhez kapcsolódóan a figyelem felhívása a Humán Papillóma Vírus fertőzési gyakoriságára, annak megelőzésére, és a méhnyakrák-szűrés fontosságára. Ennek érdekében szerveztünk és szervezünk tájékoztató előadásokat a lakosság számára.
Forrás:www.szolnok.hu
-kt-