Új külsőben pompázik a szolnoki víztorony

Sokáig kérdéses volt, mi legyen a víztorony sorsa amely egyedülálló építmény, mely már 116 éve áll fent. Végül úgy döntöttek, felújítják, így most újra a város értékét képezi.

 

A MÁV járműgyártó telephelyén áll az a víztorony, amely Szolnok egyedülálló részét képezi. A város büszkeségét még 2000ben műemlékké nyilvánították, s ehhez hasonló építmény csupán egy van az országban.

A víztorony azért is nagyon fontos Szolnok számára, mert csaknem 1200 embernek adott munkát, s nincs is ehhez mérhető foglalkoztatottságú üzem a városban. A felújítási munkálatokat a MÁV-GÉPÉSZET Zrt. szakemberei végezték, s hosszú kutató munka előzte meg, s csaknem 70 millió forintot szántak a fejlesztésre.

Az elmúlt években több olyan, a MÁV által fenntartott épület is veszélybe került, elengedhetetlenek, mint például a különböző vasúti helyek.

 

A víztorony végül tehát felújítási engedélyt kapott a kulturális Örökségvédelmi Hivataltól, s a sok előzetes felmérés után elkezdődhetett a fél éves rekonstrukció, amely most fejeződött be, s ezt még újabb műemléképületek megújulása követi majd.

A most megrendezett átadáson a MÁV-GÉPÉSZET vezérigazgatója jelképesen átnyújtotta az immáron kész víztornyot Szolnok polgármesterének, Szalay Ferencnek, aki elmondta, ezentúl még nagyobb hangsúlyt kap majd az építmény.

 

Zaffer Diviána