Támogatást kaptak

A Közép-Tisza-vidéki Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság 1997-től napjainkig 12 közmunkaprogramot hajtott végre.
A közmunkaprogram kertében összesen 718 millió Ft támogatásban részesültünk, amelyhez a KÖTI-KÖVIZIG 90 millió Ft saját forrásból származó összeget tett hozzá. Működési területünkön így 808 millió forint felhasználására nyílt lehetőség, amely összegből a pályázati kiírásoknak, és az Igazgatóság sajátosságainak megfelelően 74 %-ot árvízvédelmi művek fenntartására, 19 %-ot belvízvédelmi művek fenntartására, 7 %-ot pedig erdőfenntartásra, környezetvédelmi célú munkákra, valamint árvízvédekezésre fordítottunk.
A fenti időszak 8 éve alatt a közmunkások állományi létszáma átlagosan 126 főt tett ki, melynek mintegy 40 %-a volt roma nemzetiségű. A közmunkás létszám biztosítása érdekében az Igazgatóság a Jász-Nagykun-Szolnok megyében található Munkaügyi Kirendeltségein kívül kapcsolatban áll a környező megyék hasonló szervezeteivel is, illetve - ahol van - a helyi kisebbségi önkormányzattal megállapodásban rögzítjük a foglalkoztatás elveit, és bizonyos kötelezettséget is vállalunk magunkra. Az általunk szervezett közmunkának az adott településen jelentős súlya van.

A működési területünkön a Tisza mentén jelenleg is több helyen folyik KÖTI-KÖVIZIG által szervezett közmunka. Többek között ezen közmunkák jelenlegi állapotának megtekintésére, 2004 szeptember 16-án meghívásunknak eleget téve igazgatóságunkhoz látogat Sándor László az Országos Közmunka Tanács elnöke