Súlyos testi sértés a korházban

Egy tizenhat éves Jászalsószentgyörgyi fiatal az egyik bevásárló központban szóváltásba keveredett két 13 éves szolnoki fiúval kedden, kora délután.

Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondása szerint a vita tettlegeségig fajult és a fiatalok összeverekedtek. A vitának a biztonsági őr vetett véget és a fiatalok ellen garázdaság miatt indult eljárás.

 

Rendörség

A rendörség eljárást inditott a fiatalok ellen

 

A vita során mindhárman könnyebben megsérültek és korházba vitték őket. Amikor a vitát kezdeményező 16 éves fiatalember kiment a kezelőből odalépett hozzá egy számára ismeretlen fiatalember és ököllel arcon ütötte.

 

Korház

A kirházban törték el a 16 éves fiu állkapcsát

 

A Jászalsószentgyörgyi fiú ekkor nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, mivel három helyen tört el az állkapcsa, és kiesett egy foga is. A 17 éves szolnoki fiatalember ellen súlyos testi sértés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a rendőrség.

 

-DS- MCOnet

 

Szolnok Online - szolon.hu

 

Szóljon hozzá a fórumon!