Napi ezer adag ebéd jut Szolnokon a rászorulóknak

Szolnok történetének legnagyobb melegétel-osztási akciója kezdődik december 18-án pénteken délután 14.30 órakor a Bige Holding és a városi önkormányzat együttműködésének köszönhetően.

Szolnok város önkormányzata örömmel fogadta a Bige Holding nagylelkű felajánlását, melynek köszönhetően városunk történetének legnagyobb ételosztását tudjuk megvalósítani december 18. és 23. között. Ez az akció kiválóan egészíti ki önkormányzatunk törekvését, mellyel a rászoruló családoknak próbálunksegíteni tüzelővel, élelmiszerrel.

 

Bige Holding

Bige Holding által fölajánlott nyersanyagokból készül az étel

 

Összesen 6000 adag ételt keröl kiosztásra. A Bige úr által fölajánlott nyersanyagokból a Gyermekétkeztetési Alapítvány konyhájában, a Tiszaligetben fogják megfőzni.Az osztás egszervezése, a rászorulók értesítése az önkormányzat feladata.

Az étel egy jelentős részét a szociális ellátórendszeren keresztül juttatjuk el a rászorulóknak. Naponta 600 adag ebédet osztópontokon adnak át bedobozolva, itt azok juthatnak hozzá, akiket előzetesen értesítettek erről.

 

Étkeztetünk

Két helyen étkeztetünk is lessz.

Két helyen étkeztetünk is, a Széchenyi városrészben a Zöld Ház udvarán, illetve a Nagy Imre körúton, a Körösi Csoma Sándor Általános Iskola udvarán lesznek felállítva sátrak. A két helyen összesen naponta 400 adagnyi ételt fogyaszthatnak el a rászorulók, s itt bárki leülhet, nem szükséges az előzetes értesítés.