Megizzadtak a Mávosok
A gyenge tavaszi szereplés miatt hét elején edzőt cserélő, egykor szebb napokat megélt Békéscsabát fogadta szombaton délután a labdarúgó NB II. Keleti csoportjának listavezetője, a Szolnoki MÁV FC gárdája. Bár a kék-fehérek ezúttal nem játszottak jól, de itthon tartották a három pontot, s ezzel őrzik előnyüket az első helyen.
A házigazda együttes összeállítása két helyen is változott a legutóbbi mérkőzéshez képest, a kisárgult Hevesi-Tóth Tamás és az egész héten betegséggel küszködő Alex kimaradt a kezdőből, a helyüket Mile Krisztián és Nagy Zsolt foglalta el.

Bár nehezen de elvitta a 3 pontot a Szolnok
Bár a listavezető szolnoki együttes messze elmaradt az elmúlt hetekben mutatott teljesítményétől, ám így is begyűjtötte a számára rendkívül fontos három pontot. Játékosai ugyan küzdöttek, akartak, de ezúttal rendkívül pontatlanul futballoztak. Kevés igazán komoly helyzetet dolgoztak ki a 90 perc alatt a kék-fehérek.
-DS- MCOnet
Szolnok Online - szolon.hu