Élelmiszertámogatás jászsági családoknak

A héten indul a Jászságban az a Gyerekszáj nevű program, amelyet egy amerikai székhelyű, de Magyarországon is működő ingatlanbefektetési cég kezdeményezett.

A Magyar Vöröskereszt segítségével a cég a térség kilenc településével működik együtt. Hetente két alkalommal megszervezik és eljuttatják az alapvető élelmiszereket a szociálisan rászoruló családok élelmezési gondjainak enyhítésére, mondta Botkáné Sárközi Ildikó a Vöröskereszt jászsági szervezetének titkára.

 

Magyar Vöröskereszt

A Magyar Vöröskereszt segítségével 160 családot segitenek élelmiszer csomagokkal

 

Az élelmiszer egységcsomagokat (napi egy kiló kenyér és két liter tej) 160 olyan család kapja majd, akik kettőnél több gyereket nevelnek szerény körülmények között. Hetente két alkalommal egy helyi pékségből és tejüzemből szállítják az élelmiszercsomagokat az érintett településekre. A havi kétmillió forint összegű támogatást december végéig a cég finanszírozza.

 

kenyér

Napi 1 kiló kenyeret és 2 liter tejet adományoznak a családoknak

 

A héten aláírt szerződéssel nemcsak az éhező gyermekek számát szeretnék csökkenteni, hanem példát mutatni más vállalkozásoknak, hogy milyen módon segíthetnek hatékonyan a valóban rászoruló családokon.

 

-DS- MCOnet

 

Szolnok Online - szolon.hu

 

Szóljon hozzá a fórumon!