Az Év Zenésze

Meglepetésgála címmel tartott koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 4-én Fujii Aki zongoraművész közreműködésével. Ezen alkalommal került átadásra az ÉV ZENÉSZE DÍJ is, amit a zenekart köszöntve és a 2009 novemberi Japán útját méltatva Dr. Kállai Mária alpolgármester nyújtott át Fülöp Attila klarinétművésznek.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekar hagyományos év eleji meglepetés koncertjén Csajkovszkij és operettszerzők híres művei csendültek fel az Aba-Novák Kulturális Központ nagytermében. Harmadik éve az első hangverseny egy másik rangos esemény színtere is. Ekkor adják át az „Év zenésze” díjat, melyet két magánszemély: Ignácz Ervin és Varga Lajos alapított 2007-ben és a zenekar művészeinek éves munkáját ismerik el vele.

 

Aba-Novák Kulturális Központ

A hangversenynek a Aba-Novák Kulturális Központ adott helyet

 

A díjat az alapítók, illetve a zenekar tagjainak titkos szavazása alapján kiemelkedő művészeti munkát végzett zenész kaphatja. Fülöp Attila 1974-ben született Cegléden. 1997-ben a szegedi Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán klarinéttanári és kamaraművészi oklevelet kapott. Főiskolásként kezdett tanítani a ceglédi Erkel Ferenc Zeneiskolában, 2000 szeptemberétől pedig a szolnoki Bartók Béla Zeneiskola tanára. A főiskola befejezése óta tagja a Szolnoki Szimfonikus Zenekarnak.

 

Fülöp Attila

Fülöp Attila klarinétművész kapta a bíjat

 

A díjat Kállai Mária alpolgármester adta át, aki beszédében a zenekar idei munkáját is méltatta, mely egyebek mellett 2009-ben első kategóriás minősítést ért el és részt vett egy nagy sikerű japán turnén. A nagyisikerű japán turné kapcsán adásunkkal egyidőben Szolnok vezetése a városháza dísztermében köszönti a zenekar tagjait.

 

DS - MCOnet

 

Szolnok Online - www.szolon.hu

 

Szóljo hozzá a fórumhoz!