Árvácskák itt nincsenek - Fotókiállítás Szolnokon [Szolnok]
[Szolnok] Árvácskák itt nincsenek. Ezzel a címmel nyílt szombaton kiállítás az országos fotóhét alkalmából a Szolnoki Művésztelepen. Móser Zoltán fotóművész különleges fa- és levélképeket hozott a szolnoki közönségnek.
Bölcsész. Kutató-kereső-gondolkodó-utánajáró. Nagyjából így jellemezhetnénk Móser Zoltánt. Egyszemélyben tanár, író és fotóművész. Piliscsabán, a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen és Kolozsvárott tanít fotóelméletet, gyakorlatot és esztétikát. Negyven könyvet írt - többségében művelődéstörténeti témákban. Negyven éve fotóz.
Első két kiállítását még egyetemi évei alatt rendezte, azóta közel kétszáz kiállítása volt. Szolnokon azonban először van. Sőt, a képeket is erre az alkalomra rakta ki először a falra. Móser Zoltán közel 70 ezer képe között vannak portrék, életképek, románkori templomok és minden, amiben meg tudja fogni a pillanatot. Erre a kiállításra fa- és levél témájú képeiből válogatott. Azt mondja, azért, mert ezekben mindenki azt látja meg, amit szeretne, ami éppen a gondolataiban, élményvilágában van. A művész hagyományos fényképezőgéppel és technikával dolgozik - legszívesebben fekete-fehérben. De egy kép színei is hordozhatnak többletjelentést, ezért a téma mutatja meg, melyik fotó legyen színes, és melyik fekete-fehér. Így hát találhatunk a falon mindkét féléből. A kiállítást szeptember 15-ig láthatja a szolnoki közönség a Művésztelep Kert Galériájában.
www.szolnoktv.hu

Szólj hozzá a fórumon!
Küldjön egy képeslapot ismerősének!
Szolnok Online még több hír: szolnok.mconet.biz
Szolnok Online webcím és linkajánló: szolnoklink.mconet.biz
A hír támogatója:
Weblap gyártás, Honlap készítés, Weblap menedzselés.
Pl.:Klíma DVD Hotel Autó Ingatlan Egészség Számítógép Kereső optimalizálás
Minden ami Internet -> MCOnet International - Magyarország: www.mconet.biz; www.mconet.hu