A megszorítások Szolnokot is érintik
Szalay Ferenc polgármester nemrég sajtótájékoztatón jelentette be: az iskoláktól, idősektől, szociális ellátástól Szolnokon mintegy 658 millió forintot vesznek el.
A novemberi közgyűlésen került a képviselők elé Szolnok város költségvetési koncepciója. Az anyag ezúttal túl sok optimizmusra nem ad majd okot, mivel 1,4 milliárd forintnyi hiánnyal kell számolni a kormányzati megszorítások miatt.A megszorítások azt tükrözik Szalay Ferenc szerint, hogy a kormány nem foglalkozik az emberekkel.
Bár az elmúlt években konszolidálták a költségvetést, átszervezték az intézményhálózatot, takarékoskodtak, ám most mindez keveset ér, hiszen az állam által elvett normatíva-különbözetet valahonnan pótolni kell.A város vezetője úgy látja, a kormánzat alapvető hibákat követett el az ország költségvetésének tervezésekor.
Forrás:szolnok.hu
-kt-

Szalay Ferenc polgármester