A kínai nagykövet Szolnokon
Városunk kínai kötődései az utóbbi években jelentősen erősödtek, két kínai testvértelepülése is van Szolnoknak.
A kulturális barátságon túl Szalay Ferenc beszámolt azokról a konkrét üzleti kapcsolatokról is, melyekre a jövőben lehet alapozni. A városvezető elmondta: a Szolnoki Logisztikai Központba 2009. március 10. óta tíznaponta érkezik vonatszerelvény Kínából, mely átlagosan 15-25 konténert szállít. Elsősorban a Samsungnak hoznak félkész termékeket, melyeket aztán a Jászfényszarui gyárban használnak föl. Partnere volt a Szolnokra érkező szállítmányoknak a Volkswagen is.

Gao Jian asszonyt szolnoki látogatása
Jelenleg a nagy szibériai hideg miatt a vonatok nem közlekednek, ugyanis a műanyag alkatrészek a -50 fok alatti hőmérsékletet nem bírják károsodás nélkül. Így márciusig most átmenetileg szünetel a szállítás.

2009. március 10. óta tíznaponta érkezik vonatszerelvény Kínából
2009-ben Kínából összesen 4602 darab konténer érkezett. Ebből közvetlenül vasúton jött Szolnokra 350 darab. A többi Kína-Koper útvonalon érkezett hajón, s onnan jött Szolnokra vonaton.A diplomata örömmel fogadta a gyümölcsöző kínai üzleti kapcsolatokról szóló híreket, s felajánlotta segítségét a kapcsolatok további elmélyítésében.
Forrás: szolnok.hu
-DS- MCOnet
Szolnok Online - szolon.hu