386 diák kap tanulmányi támogatást

Felsőfokú tanulmányaihoz Közel 400 gyerek kaphat támogatást Szolnok város önkormányzatától- jelentette be dr. Kállai Mária alpolgármester. A Bursa Hungarica pályázatán szociálisan rászorulók jelentkezhettek.

Szolnok Megyei Jogú Város Önkormányzata az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Szociális Ösztöndíjpályázat 2010. évi fordulójához - jelentette be sajtótájékoztatóján az alpolgármester Dr. Kállai Mária.

Ezzel agagi támogatást nyújtanak a szociálisan rászoruló halgatók számára a felsőoktatási intézetekben. Az elbirálás nem tanulmányi eredménytöl füg. A támogatást minden szociálisan rászoruló megkapja.

A pályázati kiírásban foglaltaknak megfelelően pályázatot a felsőoktatási hallgatók („A” típus), valamint felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok („B” típus)  nyújthatták be.
 

szolnoki főiskola

 


Az „A” típusú ösztöndíj időtartama 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév (2009/2010. tanév második féléve, illetve a 2010/2011. tanév első féléve).
 
A „B” típusú ösztöndíj időtartama 3 x 10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév (a 2010/2011. tanév, a 2011/2012. tanév és a 2012/2013. tanév). Az ösztöndíj folyósításának kezdete: a 2010/2011. tanév I. féléve.
 
A Közgyűlés 2010-re 16 millió forintot különített el erre a célra a korábbi évekhez hasonlóan.
 
A Bursa Hungarica többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál: a települési önkormányzat által nyújtott támogatást a megyei önkormányzat kiegészítheti, az Oktatási és Kulturális Minisztérium pedig kiegészíti. Az OKM a települési önkormányzat által megállapított összeggel egészíti ki az ösztöndíjat, de legfeljebb 5 000 Ft-tal.
 
 
A Közgyűlés Egészségügyi, Szociális és Sport Bizottsága a november 16-i ülésén döntött a pályázatokról és az önkormányzati ösztöndíjrész mértékéről, a szociálisan hátrányos helyzet megítéléséhez szükséges 14 elemű bírálati kritérium szempontrendszer alkalmazásával.
A 2010. évi fordulóra összesen 451 pályázat (420 „A” + 31 „B”) érkezett.
A Bizottság 386 pályázót támogatott (364 fő „A” + 22 „B”).
2009-ben a 2010. évi fordulóra az önkormányzat által megállapított ösztöndíjrész legkisebb havi összege 3 100 Ft, legmagasabb összege 6 000 Ft volt.

Forrás:szolnok.hu