Megújult a vasútvonal

A tavalyi év végén átadták a Szolnok-Szajol közötti vasútvonal korszerűsített szakaszát, mely Magyarország egyik legforgalmasabb vasútvonala.

A kivitelezés mintegy nettó 20,7 milliárd forintból  valósult meg, 85 százalékban uniós és 15 százalékban hazai forrásból. A beruházás során megújult 6,4 kilométeres kétvágányú vonalon óránként 160 kilométeres sebességgel haladhatnak a vonatok. Kitért arra, hogy a projekt során összesen 532 méter műtárgy épült. Kiemelte: az új Tisza-hidat mindössze hét nap alatt cserélték és tették vasúti közlekedésre alkalmassá a magyar mérnökök. Százhúsz magyar mérnök kiemelkedő szakértelmének és 300 ember összehangolt munkájának köszönhetően a régi Tisza-híd szerkezetét 36 óra alatt húzták ki, a helyére betolták a 200 méteres mederhíd bal szerkezetét, amely az ország egyik leghosszabb vasúti hídja - mondta.


\"\"


A beruházás során megújult a korábban meglehetősen leromlott állapotú Zagyva-híd is, a 65 méter hosszú műtárgyat helyben újították fel. A vasúti szakasz fejlesztése a technológiai megújulást, a vasút megbízhatóságának növelését szolgálja. A jövő év második felétől a tervek szerint már a megnövekedett, óránkénti 160 kilométeres sebességgel közlekednek majd a vonatok.


MTI / MCOnet