Folytatódott a Zagyva-híd felújítása

Teljes útlezárás mellett folytatódott Szolnokon a Zagyva fölötti Dr. Kaposvári Gyula híd felújítása, a városban és a bevezető utakon forgalmi változásokra kell számítani.

A polgármesteri hivatal tájékoztatása szerint a teljes lezárás idején az autóbusz- és gépkocsiforgalom nem haladhat át a hídon, de a kerékpárosok és a gyalogosok továbbra is közlekedhetnek. Várhatóan két hónapig Szajol irányából le lesz zárva a 4-es főúton az úgynevezett turbó körforgalomnál a Szolnok felé kanyarodó sáv. A körforgalomból sem lehet reggel 7 és 9 óra között a Debreceni útra kanyarodni. A Szajol felől érkezők reggel a 442-es út vagy a Tószegi út felhajtójánál tudnak a városba jutni. A korlátozás várhatóan szeptember 15-ig lesz érvényben. 

 

Folytatódott a Zagyva-híd felújítása

A Zagyva fölötti Dr. Kaposvári Gyula híd felújítása várhatóan ősz közepéig, végéig tart majd

 

A lezárás célja, hogy a reggeli csúcsforgalom idején gördülékenyebben haladjon a forgalom az Auchan-körforgalmon át a belváros felé. A Szabadság téri csomópontban, valamint a Pólya Tibor út és az Ady Endre út kereszteződésében hétköznap csúcsforgalomban - reggel 6 és 9 óra között, délután 15 órától ameddig szükséges -, illetve szombaton 14 óráig villogó sárga lámpajelzés mellett rendőri forgalomirányítás lesz. A híd felújítása júniusban kezdődött és előreláthatóan az ősz közepéig, végéig tart majd. A beruházás keretében a szakemberek elbontják a hídpálya teljes aszfalt- és védő betonburkolatát, valamint a pályalemez szigetelését, majd új útpályaszerkezetet alakítanak ki. Felújítják a híd tartozékait, így a korlátokat is.

 

MTI/T.D.