Közgyűlés: Szolnokon elfogadták a 2012-es költségvetést
Szolnok Megyei Jogú Város novemberi közgyűlésén egy sikertörténet is terítékre került. Ez a Szolgáltató Város Szolnoki Mintaprojekt volt, melyhez 35 szervezet csatlakozott.
A 20 ezer szolnoki visszajelzése alapján elindult 467 cselekvési tervből több mint 300 már megvalósult.
12 igen és 4 nem szavazattal elfogadta a közgyűlés a bevételeket számba vevő és a kiadási irányelveket meghatározó jövő évi költségvetési koncepciót. Mint Szabó István alpolgármester elmondta: az idei sem volt könnyű év, de a 2012-es még nehezebb lesz.
Az ellenzéki képviselők az igen magas folyószámlahitel terheire, az áthúzódó kötelezettségvállalásokra figyelmeztettek, Szalay Ferenc polgármester pedig azt tette hozzá, hogy összességében több százmillió forintos megtakarításra kényszerül a város, a tét a működő- és életképes Szolnok megőrzése.
Forrás: szolnok.hu
-kt-

Közgyűlés: Szolnokon elfogadták a 2012-es költségvetést
12 igen és 4 nem szavazattal elfogadta a közgyűlés a bevételeket számba vevő és a kiadási irányelveket meghatározó jövő évi költségvetési koncepciót. Mint Szabó István alpolgármester elmondta: az idei sem volt könnyű év, de a 2012-es még nehezebb lesz.

Szalay Ferenc polgármester szerint százmillió forintos megtakarításra kényszerül a város