Balogh Zoltán miniszter a Szolnoki Főiskolán

Szolnokon rendezik meg 43. alkalommal az Egészségügyi Dolgozók Országos Konferenciáját. A rendezvénynek helyet adó Szolnoki Főiskolán Balogh Zoltán emberi-erőforrás miniszter köszöntötte a megjelenteket.

Balogh Zoltán, a rendezvény fővédnöke kiemelte, hogy a tárca mindent megtesz az egészségügyi szakdolgozók jövedelmi helyzetének javításáért.

Dr. Kovács József,



Dr. Kovács József, a parlament egészségügyi bizottságának elnöke  hangsúlyozta: az egészségügyben soha nem volt ennyi egyeztetés, mint az elmúlt két és fél esztendőben.


A háromnapos kongresszus megnyitóján átadták a MESZK díjait, majd következett a szakmai program, az előadásokon a résztvevők a szakmai tanulmányok elhangzása mellett az őket érintő aktuális kérdésekről is tájékoztatást kaptak.

Forrás: szolnok.hu