A finn nagykövet Szalay Ferenc polgármesterrel találkozott


Pasi Touminen finn nagykövet Szolnokra látogatott, ahol többek között a a város vezetőivel is találkozott.

Délelőtt Szabó István alpolgármester és Andrási Imre, az ipari park igazgatója fogadták a nagykövetet a Városházán.

A finn nagykövet


A nagyköveti posztot szeptember óta betöltő diplomata napközben a megyeszékhellyel ismerkedett, programja zárásaként pedig a Verseghy könyvtárban tartott előadást.A nagykövet nagyrészt magyarul megtartott beszéde ismét óriási sikert aratott.  A nap folyamán látogatást egyébként tett a helikopterbázison és felkereste a Béres Gyógyszergyár Zrt. szolnoki üzemét is.

Délután még Szalay Ferenc polgármester is fogadta a nagykövetet.  A bemutatkozó látogatáson szó esett a Szolnok és Rihimaki közti mintegy 45 éves testvérvárosi kapcsolatról, a nagykövet érdeklődésére pedig a polgármester beszámolt a kormány reform intézkedéseinek Szolnokot érintő vonatkozásairól, így szóba került többek között az oktatás helyzete, illetve a nagyberuházások is. A találkozó végén Szalay Ferenc meghívta a nagykövetet a Gulyásfesztiválra.


Forrás: szolnok.hu, www.finland.hu

-kt-