410 millió Forintos munkaprogram indult Szolnokon
"Bizalom és munka" címmel a mélyszegénységben élő családok számára kitörési lehetőséget biztosító, 410 millió forintos összköltségvetésű komplex program indult.
A program részeként konzorciumi megállapodást írtak alá Szolnokon a program résztvevői a városháza dísztermében. A „Szegregált lakókörnyezetben, mélyszegénységben élők komplex lakhatási és képzéssel egybekötött munkaerő-piaci modellprogramja” munkacímet viselő projekt részeként a városban megvalósuló mintaprogram elindulása alkalmából rendezett eseményen Szalay Ferenc polgármester is részt vett.

Szalay Ferenc polgármester is aláírta a mintaprogramról szóló megállapodást
A Szolnokon induló programot a KIM Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkársága dolgozta ki, amely része az integrációt teljesen új alapokra helyező, tavaly év végen elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási Stratégiának. A szolnoki modell-projekt első szakaszában 25 család vesz részt. A komplex program részeként szociális-, közösségi programok, lakhatási és lakókörnyezeti körülmények javítása, foglalkoztatottság javítása, munkaerő-piaci reintegrációs-, felzárkóztató-, és kompetencia fejlesztő képzés, valamint foglalkoztatásra alkalmassá tévő tréningek valósulnak meg.
Forrás: szolnok.hu
-kt-