Koncerttel köszöntik az új évet a szolnoki szimfonikusok

Szolnoki Szimfonikus Zenekar január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával szórakoztatja a szolnoki publikumot. 

Ignácz Ervin, a Szolnoki Szimfonikus Zenekar Nonprofit Kft. ügyvezetője sajtótájékoztatón elmondta: az újévköszöntő produkció nem csupán azért kivételes, mert a műfaj legjobbjai lépnek fel, hanem mert a Budavári Palotakoncertek produkció - bár több külföldi fellépésen van már túl - hazánkban első alkalommal mutatkozik be a fővároson kívül. Az újévköszöntő koncertre eddig már több mint hétszáznegyven jegy elkelt, ezért a szokásos módon a délutáni főpróbára is lehetőség lesz jegyet vásárolni.

 

Koncerttel köszöntik az új évet a szolnoki szimfonikusok

Január 12-én a Budavári Palotakoncertek műsorával köszöntik az újévet

 

Vadász Dániel, a Budavári Palotakoncertek producere elmondta: a január 12-én Szolnokon bemutatandó újévköszöntő produkciót január 13-án a pécsi Kodály Központban is láthatja a közönség. Kiemelte: az operettet szükséges átmenteni a következő generációnak és minél szélesebb körben elérhetővé tenni a közönség számára.