Elkészült a modern Tiszaligeti Stadion

A stadion újjáépítése négy éve kezdődött, az átadón részt vett Orbán Viktor miniszterelnök is, aki kijelentette: a megújult stadion helyén korábban az "országot megviselő szocializmus maradványa" volt látható, melyen Szolnoknak sikerült túllépnie.

A Tiszaligeti Stadion az első azon felújított és újonnan épülő stadionok sorában, amelyek a Nemzeti Stadionfejlesztési Program keretében, a tao-program jóvoltából épülnek. A nemzeti stadionfejlesztési program keretében megvalósult projekt összköltsége több mint 2 milliárd forint volt, ebből maga a stadion építése 1,2 milliárd forintot tett ki. A költségekből a klub mintegy 600 millió forintot teremtett elő, az állam pedig 400 millió forinttal támogatta a beruházást, a többit a tao-rendszerből - a társasági adóból befolyó forrásból - biztosították.



Orbán Viktor miniszterelnök avatóbeszéde


A Tiszaligeti Stadion 1974-ben épült, az idő múlásával egyre rosszabb állapotba került a létesítmény. Az elmúlt 4 évben vadonatúj, fűtött centerpálya épült, elkészült a stadion világítása, a transzformátorállomás, egy 24 négyzetméteres eredményjelző, a külső kerítés, majd elbontották a korábbi lelátókat, és a főépületet. Új főépület és lelátók épültek. A fűtést és a világítást zöldenergiával, egy újonnan megépült termálkúttal biztosítják. Az új Tiszaligeti Stadion 3437 szurkolót képes befogadni.


MTI / MCOnet